Egy 2015-ös kimutatás alapján egy ember élete során átlagosan több mint 7000 állatot fogyaszt el. Ez a számadat állatfajra lebontva, magába foglal 2400 csirkét, 4500 halat, 80 pulykát, 30 bárányt és 27 sertést. Ha pedig az ún. kisebb testű állatokat, mint például kacsa, rák, nyúl stb. is számításba vesszük, akkor ez a szám máris 7500-ra növekszik.
Tehát életünk során átlagosan közel 7500 élőlényt fogyasztunk el.
Vagyis pontosítanék.
7500, valaha élő lényt.
Ezek az állatok ugyanis korábban érzelmekkel és intelligenciával rendelkeztek, éppúgy mint a (legtöbbször szinte családtagnak számító) házi kedvenceink. Valójában minden állat képes szeretetet és örömet, fájdalmat és szenvedést érezni, függetlenül attól, hogy éppen “háziállat”, “vadállat” vagy “haszonállat” jelzővel látjuk el őket.
De valljuk be, ezzel a ténnyel elméletben mindannyian tisztában vagyunk.
Elméletben.
Elméleti síkon azt is képesek vagyunk belátni, hogy a gusztusosan bepácolt marhahús egykor élt és mozgott, vagy hogy a ropogós csirke nuggetsek eredetileg nem nuggetsként látták meg a napvilágot. Éppúgy ahogyan a precízen, téglalap formába előrecsomagolt darálthúsok sem. Elméleti szinten felismerjük, hogy a hajszálvékonyra szeletelt sonka, nem más mint egy levágott állatnak a combja, vagy éppenséggel a hátsója. És elméletileg az sem újdonság számunkra, hogy a trendi dobozokba csomagolt kis halrudacskák korábban fejjel és farokkal is rendelkeztek. Sőt, még úszni is képesek voltak.
Vagyis elméletben sok dologgal tisztában vagyunk.
A dolog furcsasága ezzel szemben az, hogy habár elméletileg tudjuk, hogy húst enni egyet jelent egy korábban létező állat elfogyasztásával, ettől függetlenül csak mint árucikkek tekintünk rájuk.
És ha most azt gondolnád, hogy ítélkezni vagy kritizálni próbálok, hidd el, nem erről van szó!
Valójában én is, három és fél évtizeden keresztül, heti többszöri gyakorisággal ettem húst. (ill. különböző állati termékeket) Ez azt jelenti, hogy nagyjából 2000 állatot fogyasztottam el, mégis, szinte SOHA nem éreztem semmiféle lelkiismeret-furdalást a döntésemmel kapcsolatban. Ennek oka (ami akkor még nem volt számomra világos) az volt, hogy az állatokat öntudatlanul két külön kategóriába soroltam be. Egy, a számomra kedves állatok (ún. háziállatok) és ezáltal ehetetlenek, kettő, a számomra nem fontos állatok, és ezáltal ehetőek kategóriába.
Mint kiderült, ezzel a besorolással nem voltam egyedül.
Sőt!
Ennek az önkéntelen kategorizálásnak köszönhető, hogy az emberiség túlnyomó része (kivételt képez a jelenleg még kicsi, de egyre rohamosabban növekvő vegán életmódot folytatók tábora) bizonyos állatok fogyasztását normálisnak, míg másokét elfogadhatatlannak tekinti.
Ez a domináns, nem tudatos hitrendszer a karnizmus.
A karnizmusnak az egyik központi gondolata, hogy a húsevés egy természetes, normális, szükséges és helyes cselekedet. Ennek az elgondolásnak köszönhető, hogy az emberek az állatok bizonyos fajaival, az “ételként” besorolt állatokkal szemben, olyan kegyetlenséggel képesek (mindenféle probléma nélkül) eljárni, amit más fajokkal (háziállat, hobbiállat, vadállat) szemben elfogadhatatlannak és állatkínzásnak tekintenek és ezáltal elutasítanak.
Az állatok besorolása (melyik ehető és melyik nem) kultúránként és földrészenként változik.
Ez magyarázza azt is, hogy míg a kutyákat európában és a világ nagy részében az ember legjobb barátjának (és ezáltal ehetetlennek) tekíntik, addig Kinában és Dél-Koreában a négylábúak fogyasztása elfogadott. Szintén ugyanerre az okra vezethető vissza, hogy a szarvasmarhák fogyasztása a nyugati országokban normálisnak számít, ezzel szemben Indiában elfogadhatatlan, ugyanis szent állatként tekintenek rájuk és védelmet élveznek. Valamint a karnizmussal magyarázható az is, hogy míg a muszlim és zsidó vallású társadalom a sertés fogyasztását teljes mértékben elveti, addig más társadalmak azt ehetőnek sorolják be.
A “Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat és viseljük a teheneket” című könyv átfogóan beszél a karnizmus eredetéről, kialakulásáról és okairól. A könyv amúgy már magyar nyelven is megvásárolható.
A karnizmusról magyarul ITT olvashatsz részletesebben.
Angolul pedig ITT.
Ez a videó pedig szemléletesen és nagyon érthetően magyarázza el a folyamatot és ezáltal azt, hogy miért is esik nehezünkre párhuzamot vonni a saját négylábú kedvenceink, illetve a tányérunkra került állatok között. A videó magyar felirattal is olvasható. A nyelvet a jobb alsó sarokban található fogaskerék jelre kattintva tudod kiválasztani. A “subtitle” fülecske alól egyszerűen válaszd ki a Hungarian feliratot. (A videó amúgy 14 más nyelven is olvasható!)
A megtekintéshez kattints IDE.
Őszintén remélem, hogy a karnizmus fogalmának megismerése segítségedre lesz abban, hogy egy tudatosabb és erőszakmentes életet tudj kialakítani!
Nekem segített.
Kommentek